Skip to main content

Gondoltad volna, hogy 2023-ban összesen 1567 új jogszabály született?

És azt, hogy ha mindet meg akarnád ismerni, akkor összesen 12.448 oldalt kellene elolvasnod a Magyar Közlönyben?

Összehasonlításképpen ez majdnem tíz (!) Bibliának megfelelő oldalszám! Elképesztő, ugye?

Nem nehéz elképzelni ez alapján, hogy a jogszabályok naprakész tudása mennyi olvasást és tanulást igényel a jogászok részéről.

Nekünk ez a munkánk és a hivatásunk, így folyamatosan figyeljük a Magyar Közlönyben megjelenő új jogszabályokat és jogszabály módosításokat.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a jogszabályok sűrű és gyakori változása a vállalkozások számára kihívást jelent, hiszen komoly erőfeszítést igényel a változások követése, nem is beszélve arról, hogy megnehezíti a tervezést és az üzleti stratégia kialakítását.

Te hogy állsz a jogszabályi változásokkal? Még tudod követni?

Ha a válaszod nem, akkor van 3 megoldási javaslatunk:

Megoldás 1.: Dönthetsz úgy, hogy 2024-ben az lesz az új szokásod, hogy minden reggeledet a Magyar Közlöny olvasásával kezded (ezt egyébként itt tudod megtenni).

Megoldás 2.: Dönthetsz úgy is, hogy homokba dugod a fejedet és továbbra is halogatod a cégedet érintő jogi problémákat.

Megoldás 3.: Vagy dönthetsz úgy is, hogy végre oda figyelsz a jogszabályi változásokra, elhatározod, hogy rendbe teszed céged ügyeit és mindezt egy céges ügyvédre bízod.

Véleményünk szerint az 1. és a 2. Megoldás nem célravezető.

Amennyiben azonban elszántad magadat és a 3. Megoldást választod, akkor jó helyen jársz, az Ügyvéd365.hu ügyvédei segítenek!

Ugye érdekel? Kezdjük el és dolgozzunk együtt!

Most az első 10 jelentkezőnek INGYENES konzultációt és jogi auditot biztosítunk.

Kattints a Jelentkezem gombra az elköteleződés mentes, ingyenes konzultációért!

Kérdésed van?

Vedd fel a kapcsolatot az elérhetőségeink egyikén a kapcsolati oldalon.

KAPCSOLAT