Skip to main content

Kezdjük egy rövid történettel

Mihály (nevezzük így) 20 éve működtette építőipari vállalkozását, amelynek ő volt az ügyvezetője és tulajdonosa is egyben. Mihály cége ingatlan felújításokat, átalakításokat, új építésű családi házak kivitelezését végzett. A cég bevétele 1 milliárd felett volt az elmúlt évben, és 15 alkalmazottnak adott folyamatosan munkát.

Mihály az elmúlt két évtized alatt sok mindent megélt már vállalkozóként. Volt olyan is, amikor alig tudta a céget fenntartani, de az építőipar fellendülése miatt az elmúlt időszakban 1 évre előre lekötött munkái voltak. A cég szárnyalt, új irodába költöztek, végre megvehette álmai BMW-jét magának és már azon sem kellett aggódnia, hogy miből fogja előteremteni a családi nyaralás árát Olaszországban.

Egy decemberi napon azonban minden megváltozott

Mihály hirtelen rosszul lett és mentővel kellett kórházba szállítani. A diagnózis: stroke. Felesége és két gyermeke mérhetetlenül aggódott Mihályért. A felépülés szerencsére a vártnál gyorsabb ütemben haladt, így Mihály 2 hónap kényszerpihenő után újra elkezdett dolgozni.

Ami viszont ez alatt a 2 hónap alatt történt, arra Mihály sem számított

  1. a munkavállalói mind felmondtak, mivel nem kaptak fizetést,
  2. a bankszámlát inkasszálta a NAV,
  3. egyik alvállalkozója felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen, mivel az alvállalkozói díj nem lett kifizetve,
  4. a bank felmondta a kölcsönszerződést,
  5. Mihály felesége nem tudta fizetni a háztartás költségeit.

Mihály teljesen értetlenül állt az események előtt

Korábban sohasem gondolta át, hogy mi lehet a következménye annak, ha vele valami történik. Ott állt tehetetlenül a 20 éve felépített cége romhalmazain.

Mihály esete pedig sajnos nem egyedi

Számos olyan esetünk volt már (leggyakrabban családi vállalkozásoknál), ahol az egyszemélyes Kft. egyik napról a másikra megbénul, mivel az ügyvezető nem tudott eljárni.

És hogy a megoldás se maradjon el, nézzük mit tehetett volna Mihály a fenti krízis helyzet elkerülése érdekében

  1. kinevezhetett volna valakit maga mellé (például a feleségét) önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezetőnek, így amíg Mihály kórházban volt a másik ügyvezető eljárhatott volna a cég ügyeiben (átutalhatta volna a munkavállalók bérét, teljesíthette volna a megrendeléseket, stb.), vagy
  2. egy jól kiválasztott szerződéses konstrukcióval biztosíthatta volna a cég működését.

Jogi megoldás van

A cég zavartalan működőképessége gond nélkül biztosítható jogi eszközökkel.

Az általunk kialakított jogi konstrukció egy olyan biztonságos szerződéses csomag, amellyel a fentihez hasonló krízis helyzetek kezelhetővé válnak.

A konstrukció az alábbi esetekre nyújt megoldást

  1. ha az ügyvezető elhalálozna,
  2. ha az ügyvezető akadályoztatva lenne (például Mihály esetén),
  3. ha az ügyvezető gondnokság alá kerülne.

A kidolgozott és jól bevált konstrukciót minden esetben az adott cég/cégcsoport paramétereihez igazítjuk annak érdekében, hogy az egyedi igényeket is figyelembe tudjuk venni.

Segítünk és támogatunk, hogy vállalkozásod jogilag biztonságos legyen, sőt most INGYENES online konzultációt is biztosítunk számodra.

Az online konzultáció időtartama 30 perc, amelyre előre egyeztetett időpontban fog sor kerülni.

Az online konzultációt követően 2 munkanapon belül megküldjük a részletes ügyvédi árajánlatot, elfogadod és hátra dőlsz, hiszen Mihály esete vele már nem történhet meg.

Ugye érdekel? Kezdjük el most, kattints a „Jelentkezek az ingyenes konzultációra” gombra!

Kérdésed van?

Vedd fel a kapcsolatot az elérhetőségeink egyikén a kapcsolati oldalon.

KAPCSOLAT